Vidra (Lutra lutra) Felülről lapos feje, hosszú, a pofán kétoldalt található erős tapogató szőrszálai alapján ismerhető. Lábujjai között jól fejlett, a vízi léthez szükséges úszóhártyával rendelkezik. Éjszaka aktív, fő táplálékát a halak képezik. Vadászterülete igen kiterjedt, egy éjszaka akár 10 km-t is képes bejárni. Eurázsiai vidra Forrás: Budapesti Állatkert Lutra lutra Eurasian river otter Eurasiatischer Fischotter Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: ragadozók (Carnivora); család: menyétfélék (Mustelidae) Leírás: Testhossza 100-130 cm, de ebből 35-45 cm a farokra esik. Bundájának színe a hátoldalon sötétbarna, a hasoldalon viszont világosabb, inkább szürkéssárgás színű. Elterjedés, élőhely: Európa nagy részén, Ázsiában egészen Japánig, illetve délkelet felé a Szunda-szigetekig honos, de megtalálható Észak-Afrikában is. A vizek, vízpartok közelségében érzi igazán otthon magát, különösen ott, ahol a víz csendes, nem túl erős sodrású, s a vízparton sűrű növényzet tenyészik. Életmód, táplálkozás: A vízben és a szárazon egyaránt otthonosan mozog. Igen fürge, élénk állat, rendkívül gyors reakciókkal. Étlapján főként halak szerepelnek, de békák, kisebb rágcsálók, sőt gyümölcsök is szerepelnek az étlapján. A halastavak környékén igen nagy károkat képes okozni a halállományban, ezért ezeken a vidékeken nem túl népszerű. Szaporodás, egyedfejlődés: A kölykök a 63-65 napos vemhességi idő elteltével vakon jönnek a világra, szemük csak 30-35 nap múlva nyílik ki. A nőstény erre az időre általában egy föld alatti üregbe húzódik vissza, ahol valóságos kis fészket készít magának. A vidrakölykök 10-12 hónapig maradnak anyjukkal, és 2-3 évesen válnak szaporodóképessé. Érdekességek: A vidra teste részben vízi életmódjához idomult. Áramvonalas alakja és viszonylag hosszú farka, valamint hajlékony teste nemcsak gyors, hanem igen fordulékony úszást tesz lehetővé. Bundája sűrű, tömött és zsíros, víz alatt pedig az is jól látszik, hogy a bundában megrekedt levegő ezüstösen csillog. Minthogy sokáig pusztítandó kártevőként tartották számon, állománya mára igencsak megfogyatkozott, részben emiatt, részben pedig azért, mert élőhelye, az egész vízparti ökoszisztéma is egyre nagyobb veszélyben van. Hazánkban a vidra fokozottan védett állatfaj. A Budapesti Állatkertben a vidrákat nemcsak akkor láthatja a látogató közönség, ha azok a parton szaladgálnak, hanem még akkor is, ha a víz alatt úszik az állat. A vidramedencét úgy alakították ki, hogy egyik oldalfalába vastag üvegtáblák vannak beépítve. Ezeken keresztül bárki megfigyelheti a vidrák víz alatti életét is. Cégünk örökbe fogadott egy vidrát a Budapesti Állatkertben. Vidra Révai Nagylexikon (Lutra lutra L., állat), a Menyét-félék családjába, a V. -alakúak (Lutrinae) alcsaládjába tartozó emlős állatfaj. Törzse erős alkotású és hosszúra nyult, lapított. Feje vaskos, hosszúkás, előrefelé keskenyedő és felülről lapított. Füle feltünően rövid s fülnyilása bőrredővel elzárható. Ajkait bajuszsörték díszítik. Nyaka rövid. Farka hosszú s hossza körübelül félakkora, mint a törzsé. Lábai rövidek és ötujjasok. Kicsiny, meggörbült és tompahegyű karmoklal ellátott lábujjai között vastag úszóhártya feszül. Testét tömött, rövid, sima és fénylő szőrözet fedi, mely vízben nem nedvesedik át. Színe kor, nem és főleg az évszakok szerint változó. Rendesen felül vörhenyes sötét-barna, alul fehéresbe hajló; alsó ajkának közepe felett fehéres foltja van s hasonló fehéres vagy tisztafehér, szabálytalan alakú foltok díszítik állát. Teljes hossza 1. 2-1. 5 méter s ebből 35-45 cm. Jut a farkára; vállmagassága 25-35 cm. Súlya 7-13 kg. Egész Európában honos; azonfelül előfordul Észak-Afrikában és Észak- és Közép-Ázsia legnagyobb részében (K. -felé az Amur torkolatáig és DK. -re a Himalája Ény. -i széléig). Hazánkban halas vizek mentén mindenütt megtalálható. Rendesen a víztől kimosott parti üregekben tanyázik s lakását ásással bővíti és meghosszabbítja. A halászatnak nagy károkat okoz. Legkedvesebb tápláléka a hal, de megeszi a vízi madarakat, a rákot, békát és a vízi pockot is. Többnyire naplemente után megy halászni s vadászatát egész éjjel folytatja. Febr. végén vagy márc. elején párosodik s kilenc héttel a párzás után (rendesen májusban) a nőstény 2-4 vak fiat szül, melyek ivarérettségüket a harmadik évben érik el. A V. fogságban könnyen megszelidíthető. A tejen és kenyéren felnevelt V. halfogásra könnyen idomítható. Húsa kemény és rágós, régen azonban különbözőképpen jól elkészítve különösen a kolostorokban mint böjti ételt igen kedvelték. Prémje igen becses és keresett. Farka szőréből finom festőecseteket, gyapjúszőréből pedig kalapokat készítenek. Közeli rokona a tengeri V. (Latax lutris L. ), l. Tengeri vidra. Közönséges Vidra Lutra lutra Az állatok képes enciklopédiája Elterjedés: Európa, Észak-Afrika, Ázsia Élőhely: tavak, folyók Méret: test: 55-80 cm, farok: 30-50 cm A vidrák ugyan a szárazföldön is ügyesen mozognak, de igazi életelemük a víz. A közönséges vidra teste karcsú, farka azonban vastag és izmos, az állat ezzel hajtja magát előre a vízben. Lábujjai úszóhártyások, orrnyílásait és szemét pedig be tudja zárni a víz alatt. Bundája rövid és tömött; őre mindig száraz marad, mivel a bundájában megrekedt levegő össszefüggő réteget képez az egész teste körül. Táplálékát halak, békák, vízmadarak, vizipockok, és más víziállatok alkotják. A vidrák magányos, rejtőzködő állatok, és ma már csaknem mindenütt ritkák. Váruk a vízparton készül. Éjszaka aktívak, és még a felnőtt vidrák is játékosak. A nőstény tavasszal - délen bármikor - 2-3 kölyköt hoz a világra. A Lutra nembe 8 fej tartozik, külsejük és szokásaik hasonlóak. Vidra (Lutra lutra) Brehm: Az állatok világa egy kötetben A menyéteknek szintén távoli, de azért tagadhatatlanul rokonai a vidrák is. Vízi állatok, lábuk rövid, gömbölyded, lábujjaik uszóhártyásak. A vidra 1,2m hosszú, ebből 40cm esik a farkára. Feje hosszúkásan kerek, orra rövid, szeme kicsiny, de élénk, füle nagyon rövid és bőrredővel zárható el, ha az állat a vízben tartózkodik. Törzse meglehetősen hosszú, farka hátrafelé vékonyodik és tompa csúcsban végződik. Lába nagyon rövid, járás közben az egész talp éri a földet. Testét sürü, rövid és lesimuló szőrők fedik. Bundája felül sötétbarna, a hasi oldalon világosabb, fehérbe hajló, a nyaka alatt, a fej oldalain és a mellén szürke. Egész Európában, ezenkívül Észak-és Középázsia nagyrészén honos. Hazánkban mindenfelé ismerik. Legjobban szereti az olyan folyókat, melyeknek partját hosszú vonalban erdő borítja. Földalatti folyosókban lakik s ezeket teljesen a maga szokásai szerint építi. A kijárás mindig a víz színe alatt van, rendesen 1/2m mélységben. Innen körülbelül 2 m hosszú folyosó vezet fölfelé a terjedelmes, rendesen fűvel bélelt katlanba. Másik és pedig keskenyebb folyosó vezet a part felszínére, ez szellőztetésre szolgál. Rendesen a víz által kimosott parti üregeket foglalja el, de ezeket igényeihez alakítja, ásással bővíti; néha elhagyott róka, vagy borzlyukban telepedik meg. Mindenkor több lakása van, kivéve, ha a víz halban olyan gazdag, hogy élelemért sohasem kell messzebb távoznia. Áradáskor magas fára menekül és odvas törzsekben pihen a vadászat után. Életmódja annyira különös, hogy külön megfigyelést érdemel és feltétlenül lebilincseli a természetbúvár érdeklődését. Élete, vízi vadászata, mozdulatai, táplálékozása, valamint értelmi képességei egyaránt figyelemre méltóak. Földrészünk legérdekesebb és legvonzóbb állatai közé tartozik. A szárazföldön is hamarosan észrevesszük, hogy vízi állat. Járása rövid lábai miatt kígyószerűen kúszó, de azért nem lassú. Havon vagy jégen sokszor meglehetős mennyire csúszkál, ilyenkor széles fejét lehorgasztja, hátát csak kevéssé görbíti fel és így siklik előre. De egyáltalán nem ügyetlen, sőt hajlékonyságát a szárazföldön is beigazolja. Testét hihetetlen könnyedséggel forgatja minden nehézség nélkül hátsó lábára áll, perceket tölt el ebben a helyzetben és anélkül. Hogy egyensúlyát elvesztené, előre vagy oldalt hajlik és hátrafordul. Nagyobb szükség esetén meglehetősen éles karmaival a fára is felmászik. Egészen másként mozog a vízben. Ez az igazi eleme, ide menekül elsősorban, ha veszedelem fenyegeti. Valóban pompásan úszik és bukik. Kígyószerű, széles teste, a rövid, nagy úszóhártyák folytán erőteljes evezőkké vált lába, erős és meglehetősen hosszú kitűnő kormánylapát farka és síkos bundája mind arra való, hogy gyorsan és biztosan szelhesse a hullámokat. Zsákmányát éles, kitűnő és erős fogaival ragadja meg s szájából a legsikamlósabb préda sem menekülhet. Olyan mesterien úszik, hogy az üldözőbe vett hal csak a legnagyobb erőfeszítéssel menekülhet meg előle s ha nem kellene néha-néha a víz felszínére buknia levegőért, nem kerülné el végzetét a leggyorsabb hal sem. Minden képzelhető fordulatot nagyon könnyedén megtesz, szinte játszva sürög-forog a vízben Néha oldalán úszik és sokszor puszta kedvtelésből hanyatt fordul a vízben, testéhez húzza lábait és farkával hajtja magát előre, széles feje ilyenkor állandóan mozog és mozgása egészen kígyószerű. Bármilyen hosszú ideig tartózkodik a vízben, zsíros bundája száraz és sima marad. Úszás közben állandóan légbuborékokat bocsát ki és egész testét is finom légbuborékokból álló réteg veszi körül. Télidőben a jégen vágott léket keresi fel, a víz alá bukik, de visszatér lélegzetet venni. A léket csalhatatlan biztonsággal megleli és útközben fel is fedezi az újabb léket. Ha a léken orrát kidughatja, zavartalanul halászik a vízben. Szabadban sokkal ritkábban hallhatjuk a hangját, mint fogságban. Megelégedésének halk vinnyogással ad kifejezést, ha éhes, hangosan sivít. Kiáltása gyorsan ismételt és fülsértően éles girrk hang. Dühében hangosan rikácsol. Szerelmét szépen szóló füttyel vallja. Érzékei élesek, kitűnően lát, hall és szimatol, többszáz lépésnyi távolságból is észreveszi az embert vagy a kutyát. Mint állandóan űzött vad, nagyon óvatos és félénk, egyszersmint ravasz, néha napokig hiába lesi az ember, nem bújik elő rejtekéből. Napnyugta után indul halászni és egész éjjel folytatja, kivált holdvilágos éjszakákon. Az öreg hí rendesen magában él, ellenben a nőstény sokáig jár kölykeivel vagy a többi nősténnyel, nász idején pedig a hímek társaságában halászik. Mindig a víz sodra ellenében úsznak és gyakran mérföldnyi távolságra végigkutatják a folyókat, sőt a folyókba ömlő patakokat és tavakat is végighalásszák. Ha a hajnal meglepi őket, sásban, nádasban vonulnak nappali pihenőre, éjjel azonban tovább vándorolnak. A nagyobb patakok mentén néha 20-30 km-nyire is felhatolnak, betrörnek valamelyik halastóba s anélkül, hogy a tulajdonos sejtené, az egész halállományt kipusztítják. Szükség esetén nagyobb szárazföldi kirándulásokra is vállalkoznak, ha tudniillik vízben már nem juthatnak olyan helyre, ahol gazdag zsákmány kínálkozik. A vízben egymaga helyettesíti a rókát és a hiúzt együttvéve. Sekály vizekben a halakat az öblökbe tereli össze, hogy ott biztosabban fogja el őket, vagy farkával csapdosva parti üregekbe, kövek alá riasztja őket s ott esnek prédául. Ha ketten veszik üldözőbe az áldozatot, egyikük fölötte, a másik alatta úszik és addig hajszolják, amíg kimerül. Mély vízben alulról közelíti meg zsákmányát, mert a nagyobb halak nem látnak jól maguk alá. A kisebb halakat úszás közben a vízben eszi meg, fejét kissé a víz színe fölé emelve, a nagyobbakat a partra hurcolja, és a szárazföldön fogyasztja el. A síkos zsákmányt mellső lábai közé szorítva nyakán kezdi ki, a húst a nyaktól a fark felé hántja le, a fejet és a farkat otthagyja. Nagy bőségben még válogatósabbá lesz és a halnak csak a hátából falatozik. A menyétfélék ősi hagyományai szerint addig gyilkol, míg eleven préda él vadászterületén. Ha falatozás közben eleven hal vonja magára a figyelmét, eldobja legízletesebb falatját is, hogy vérengző kedvét kitölthesse. Ha véletlenül sok hal közé kerül, nagyhirtelen igyekszik mentől többet összefogdosni, egymás után a partra cipeli s ott agyon marja őket. Megeszi a rákot, békát, pockot, de legkedvesebb eledele a hal, kivált a pisztáng. Igaz, hogy a madárpecsenyét sem veti meg. " A stuttgarti szép parkban - írja Tessin - a tavakban sok a szelíd és vad vízi madár.1824 nyarán 6-7 hétig pusztította a szárnyasokat, anélkül, hogy bármi nyomát látták volna. Feldúlta a parton és a szigeteken lévő kacsafészkeket, kiitta a tojásokat és nagyon megapasztotta a fiatal kacsák és ludak számát. Naponta 2-7 öreg kacsát találtak , gyakran csupán a fejük és nyakuk volt lerágva s egész sereg lúd és hattyú annyira össze volt marcangolva, hogy belepusztultak sebeikbe. Bosch, a főkertész végre rászánta magát s szép holdvilágos este lesbeálott. A vízi szárnyasok esteli 9 órától éjfélig nyugtalankodtak, mert valami hajszolta őket. A fiatal kacsák lármája csak akkor szűnt meg, amikor mindannyian a partra menekültek. Egyenlőre nem sikerült megállapítani, mi okozta a szárnyasok rémületét, de a madarakat nem lehetett a vízre visszahajtani. Egy óra tájban a főketrész közelében vadkacsa csapott le és a víz nesztelenül kezdett fodrozni. Amint ezt a kacsa észrevette, hirtelen kitárta szárnyit és felrepült. A titokzatos fodrozás egyre közeledett feléje, végre durva söréttel a vízbe lőtt s erre elsimult a víz tükre. Csakhamar kiderült, hogy a vizek nyugalmát felzavaró rabló hatalmas vidra volt." Hogy szabadban megeszi-e a növényi anyagokat, nem állíthatom teljes határozottsággal, fogságban nem veti meg, sőt szívesen eszi a répát, körtét, szilvát és cseresznyét. Násza rendesen február végére vagy március kezdetére esik. A hím és a nőstény erős, hosszú füttyel hívogatja egymást és mikor összekerülnek, kedves játékba fognak. Ezt a bájos jelenetet azonban néha halálos drámává változtatja a kegyetlen sors. " A hold gyönyörűen világítja be az éjféli tájat - irja Bársony István - mintha nappal volna. Közelről tisztán lehetne látni, milyen halvány a gonosz hófehér pofája teste többi részének erős barnaságához képest. Öreg fickó lehet, őszül már. Úgy ül a vízparton, mintha a gonosz szellem rendelte volna őrállásra. Figyel, fülel, minden pillanatban kész rá, hogy a vízbe vesse magát. Rámereszti szemét a folyó tükrére, valami van ott, ami vérszomját újból csiklandozza." " De ahelyett, hogy beugrana, gyorsan felkapja a fejét. Valahonnan felülről a füzes tájékáról éles füttyenés hasogatja meg az éjszakai csöndet. A heves, sivító füttyre mintha másik halkabb, ijedtebb válaszolna. A vén vidra felpattan. Megborzong. A vérszomjnál is zaklatóbb indulat gyullad ki bensejében. Az a két fütty elárul neki valamit s felháborítja, neki tüzeli, megtöri vad szívét féltéssel, mert az a két fütty szerelmi légyottot jelent a téli éj magányában." " a fűzfabokron túl, a holdsugárral behintett öbölben most kerül szembe az egymásra lelt szerelmes vidrapár. Enyelgő játékkal surran a nőstény a folyó mélyébe, a hím utána rohan s amint elfogja, mohón öleli meg. Lengő mozdulattal, pajkos negédes hullámtánccal forognak egymás körül, csudás, elegáns keringőt járnak a vízben. A februári tél nem hogy oltaná, hanem még növeli, éleszti a szerelmi lángot; már vágynak a partra, ahol az udvarló ostromát gyönge ellenállással várná be a vidrakisasszony." " E pillanatban sziszegő kitöréssel toppan közéjük a békerontó. Hiába bízhatna erejében, bitangmódra hátulról támad vetélytársára s azt csak csúszós bőre menti meg, hogy a vad roham nyomban le nem teríti. A vén vidra a heves rohamban eltéveszti az ugrást; melléje kap veszedelmes harapásával a fiatalabbnak. Mire megfordul, szemközt találja ellenfelét. Pillanatig megtorpanva pisszegnek egymásra, aztán egyszerre rugaszkodnak neki. Tátott szájjal rohannak előre, hegyes és éles tőrhöz hasonló metszőfogaikat belemélyesztik egymás nyakába. A vak düh elönti mindkettőt, szemük elsötétül, marni, marni, marni, ez a jelszó." " Vidrakisasszony ijedten loholt az imént a partig, de ott visszafordult. Most kíváncsi félelemmel nézi az érte vívott kemény harcot. A vénebb iszonyúkat ránt a fiatalabb küzdőn. Forognak, hemperegnek, a havat söprik csápoló, vaskos farkukkal. A vén szürke-fehér szügye csupa vér, de a fiatalabb gyöngül, bágyadt, szinte át van rágva a torka. A vénség már érzi diadalát, hurcolja magával a legyőzöttet a temetőbe, bele a folyóba. Lebuknak együtt, másodperc múlva megjelenik a vén vidra feje, jön kifelé nehézkesen úszva. A másikat lassan viszi lefelé a hullám, nem mozdul meg többet a maga erejéből. A nőstény körülszaglássza a kifáradt öreget s hízeleg neki, mintha csábítgatná: oszt helyt állj már most, ha a páromat másvilágra küldted." A nőstény 9 héttel a párosodás után, náluk rendesen május havában, a parton régi fák tövében, hatalmas gyökerek között levő lakásában 2-4 vak kölyket vet. Gyengéd szeretettel veszi körül őket és nagy gonddal neveli. Aggodalmaskodva rejtegeti vackát, az ételhulladékot messze elhordja, hogy árulóvá ne legyen. A kölykeinek 9-10 napos korukban nyílik fel szemük és 8 hét múlva anyjuk magával viszi őket halászni. Vagy félévig maradnak anyjuk felügyelete alatt. A harmadik évben anyányaiak és maguk is szaporítanak. Fiatalon befogva s tejen és kenyéren nevelve, nagyon megszelídül. Halászatra is használható, amennyiben a halakat a felállított hálóba tereli, vagy pedig az elfogott halat gazdájához hordja. Nagyon takaros és kedves állat, és gazdáját hamarosan megszokja és végül kutyamódra követi. Annyira megszokja a tejet és a növényi anyagokat, hogy érettük lemond a halról. "1923 augusztus elején vidratanyát fedeztem fel -írja Somsics Gyula - melyben 3 egészen vak vidrakölyök volt. Megpróbáltam felnevelni őket, de az egyik még aznap, a másik egy hónap múlva elpusztult s csak a harmadikat sikerült szépen felnevelnem. A kis vidrát minden nehézség nélkül cuclival etettük s erre a célra 30 °C hőmérsékletű, kevés vízzel higított forralt tehéntejet használtam. Eleinte félóránként etettem s ilyenkor csak igen kevés tejet adtam neki, később azonban annyi tejet kapott, amennyit el tudott fogyasztani. Igen nehezen lehetett rászoktatni az evésre, mert eleinte mindent kiköpött, amit a szájába raktam. Végre élő halat raktam eléje, ennek rögtön mohón nekiesett és megette. Pár nap múlva újból halat, tejet és kenyeret kapott, ezeket azonban előbb összekevertem. Ezt a kevert eledelt is minden vonakodás nélkül elfogyasztotta. Ezután már húst és tejbeáztatott kenyeret adtam neki, halat többé nem kapott. Két hónapos korában mindent megevett, amit eléje tettem. A főzelékek közül leginkább a káposztát, répát, zöldbabot, tököt kedveli, tésztát csak a végső szükségben eszik. Tejet és kevés húst még mindig kell neki adni, hogy teljesen jóllakjék. " " Ha ismerős emberek közelednek hozzá, azokat azonnal megismeri és kedveskedve ölükbe mászik, idegennek szemben nagyon bizalmatlan, ha hozzá akar nyúlni neki ugrik és harap. Megszökni eszébe sem jut, a házban és kertben szabadon sétál, csak éjjelre csukom be a ládájába. Ha esik az eső, az udvaron összegyűlt pocsolyában fürdik, teknőben azonban nemigen szeret fürdeni. Ha a figyelmet akarja felhívni magára, például ha az ajtón át be akar menni a szobába, vagy ha ki akar jönni ládájából, hangos füttyszerű hangot hallat. Dühének, örömének és fájdalmának éles vagy halk mekegéssel ad kifejezést. A kutyákkal a legjobb barátságban él, együtt eszik és játszik velük." Egyik - vadászbarátomnak - írja Wood - kitűnően idomított vidrája volt. Neptunnak nevezték s ha nevén szólították, rögtön felet és előjött. Már fiatal korában igen értelmesnek mutatkozott, idő múltával pedig még jobban gyarapodott tanulékonysága és szelídsége. Szabadon futkosott és tetszése szerint halászott. Olyakor ő maga látta el a konyhát hallal. Reggel mindig ott volt a maga helyén és az idegenek csodálkozással nézték a kutyák között, melyekkel mindvégig barátságban élt. A szomszédok nem ritkán kérték kölcsön 1-2 napra, hogy halakkal lássa el őket." Minthogy halastavakban és általában a halászatra nagyon kártákony, minden kímélet nélkül üldözik. Lesből lőni nagyon bajos, mert a az embert megérzi, nem jön elő. Leggyakrabban tányérvassal fogják; többnyire csalétek nélkül teszik ki a kijáró helyén, mintegy 5cm-nyire a víz színe alá, láncát fához vagy gyökérhez erősítve. A vasat hínárral teljesen el kell takarni. A kelepcébe került vidra nagyon vad s utolsó leheletéig védekezik. égebben húsát is nagyra becsülték és a kolostorokban mint kedvelt böjti eledelt vásárolták. Bundáját ma is nagyrabecsülik, a mongolok még sokkal többre tartják, mint az európaiak. Terebess Ázsia Lexikon VIDRA (shuita) A halászok már a középkortól kezdve idomítottak be vidrákat, és a mai napig találni halászokat, akiknek kedvenc vidrájuk segít a halfogásban. A vidra a szexuális aktivitás, sőt mi több a szexuális hiperaktivitás jelképe is, ez abból a hiedelemből származik, mely szerint, ha a vidra szexuális étvágya kielégítése végett nem talál magának nőstényt, képes akár egy fatuskót is magáévá tenni, s ilyen aktus közben olykor egy-egy példány meg is halhat. Az ilyen halott vidrák péniszét valaki megszerzi, az egyik leghatásosabb aphrodiziákumhoz jut. Több mesében álruhás nőstény vidra csábítja el a férfiakat.